fbpx

Digiméter 2024: digitális felzárkózás helyett visszarendeződés

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2024. tavasz

A Digiméter 2020, 2021 és 2022 után immár negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt, 2022-ben pedig 41 – így kijelenthető, hogy továbbra sem látszódik érdemi változás a magyar vállalatok általános digitalizáltsági fokában. A korábban is legfejlettebbnek bizonyuló pénzügyi terület tovább érett, a többi index azonban nem tudott felzárkózni mellé, annak ellenére, hogy több részterületen is tapasztalható némi javulás.

 

 

 

Digiméter 2023: a digitalizáció a szervezetről és nem a technológiáról szól

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2023. tavasz

A vállalati digitalizáció csak látszólag szól a technológiáról, valójában a technológia alkalmazásának képessége, ami elsősorban a cégvezetőn, a szervezeti kultúrán és a jól definiált folyamatokon múlik. A digitalizáció célja mindig a hatékonyság növelése, emiatt alapvetően eszköz és nem cél. A Digiméter kutatássorozat a hazai kis-és középvállalkozások digitalizációját vizsgálta.

 

 

Digiméter 2022: a digitálisan legfejlettebb pénzügyi területhez kellene felzárkózni

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2022. ősz

A Digiméter 2020. és 2021. után idén is megmérte a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációját. A három év adatai alapján kijelenthető, hogy továbbra sincs érdemi elmozdulás a digitális versenyképességben, a pozitív és a negatív hatások kioltják egymást. A főindex értéke százas skálán mérve 41 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt. A hazai cégek a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit megtartották, de nem fejlődtek tovább. Várható ugyanakkor, hogy a 2022. év végén kibontakozni látszó gazdasági recesszió, a megnövekedő energiaárak és infláció hatására a cégek hatékonyság-javításba kezdenek, aminek alapvető eszköze lehet a digitalizáció és az adatvezérelt működés erősítése. A digitalizációban legfejlettebb pénzügyi területhez kellene minden téren felzárkózni a hazai vállalkozásoknak.

Digiméter Covid ’22: A koronavírus hatása a vállalkozások működésére és digitális innovációs lehetőségeire

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2022. tavasz

A koronavírus okozta kényszerdigitalizáció két éve sem volt elegendő ahhoz, hogy a távmunka, valamint a digitális kommunikációs és vállalati eszközök használata széles körben elterjedjen a magyar kis- és középvállalkozások között – derült ki a Digiméter 2022. tavaszi felméréséből. Távmunka csupán a kkv-k negyedénél található, az ügyfélszerzés továbbra is főként személyes csatornákon zajlik, szakértői támogatás igénybevételére pedig kevéssé nyitottak a cégek. A pénzügyek területén már látható a digitális megoldások térhódítása, bár átlagban ez is csak közepes teljesítményt jelent a Digiméter Covid ’22 Indexe alapján.

Digiméter 2021: látszólag megakadt a hazai kkv-k digitalizációja

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2021. ősz

A Digiméter 2020 után idén is megmérte a hazai kis-és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációját. A fő index 40-es értéke (100-as skálán) nem változott, látszólag nem történt érdemi elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az adatok mélyére nézve azonban több apró elmozdulást látni, amik hosszabb távú változások előszelét is jelenthetik. A hazai digitalizációt furcsa kettősség jellemzi: miközben az alkalmazottak és cégvezetők magánemberként használják a legmodernebb digitális eszközöket és szolgáltatásokat, addig munka közben sokszor nélkülözik ezeket.

Digiméter INTREN marketing index

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2021. tavasz

A magyarországi KKV-k közel fele végez digitális marketing tevékenységet, ám döntő többségük előre átgondolt stratégia híján, lényegében találomra költ – derült ki az idén tavasszal felvett, harmadik, átfogó Digiméter kutatásból. Emellett a kampányok utólagos kiértékelése és általában a marketing célú adatok kezelése sem professzionális módszerekkel történik, ami nyilvánvalóan megnehezíti a tudatos tervezést. A kutatás azt is vizsgálta, hogy a vállalatok terveznek-e javítani a helyzeten.

Hazai digitalizáció:

nagy lendület, kis hatásfok 

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2020.

A hazai kkv-szektor nagy része még épphogy csak belefogott a digitalizációba, bár
minél nagyobb egy cég, annál előrébb tart – derül ki a Digiméter 2020-as kutatási
jelentéséből. A mintegy nyolcszáz hazai kkv körében végzett felmérés célja egy
reprezentatív index, a Digitális Versenyképességi Mutató létrehozása, illetve annak hosszú
távú, folyamatos mérése és publikálása

A koronavírus hatása a vállalkozások működésére és digitális innovációs lehetőségeire 

Kutatás a kis- és középvállalkozások körében, 2020. június

Miközben a távmunka és a digitalizáció hatalmas lendületet kapott, a hazai kis- és középvállalatok gyengeségei is megmutatkoztak a koronavírus-járvány alatt. A vállalkozások többségének főleg munkaszervezési problémái akadtak, digitális felkészültségben pedig nagy a szakadék az egyes szektorok, illetve Budapest és a vidék között – állapította meg a Reacty Digital, a Smart Commerce Consulting, a Virgo és az eNET közös kutatása, a Digiméter.

Digiméter éves jelentések

Őszi kutatásaink eredményeit tartalmazó brosúrák letöltése.

Digiméter 2022 
PDF fájl
1 273 KB
Digiméter 2021 
PDF fájl
1 603 KB
Digiméter 2020
PDF fájl
1 216 KB

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Az oldalon lévő tartalmak a Creative Commons 2.5 licenc feltételeinek megfelelően szabadon terjeszthetők.
Adatvédelmi nyilatkozat