Sajtóközlemények
Digitális felzárkózás helyett visszarendeződés
2024.04.18.
A Digiméter 2020, 2021 és 2022 után immár negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt, 2022-ben pedig 41 – így kijelenthető, hogy továbbra sem látszódik érdemi változás a magyar vállalatok általános digitalizáltsági fokában. A korábban is legfejlettebbnek bizonyuló pénzügyi terület tovább érett, a többi index azonban nem tudott felzárkózni mellé, annak ellenére, hogy több részterületen is tapasztalható némi javulás.
A digitalizáció a szervezetről és nem a technológiáról szól
2023.06.28.
A vállalati digitalizáció csak látszólag szól a technológiáról, valójában a technológia alkalmazásának képessége, ami elsősorban a cégvezetőn, a szervezeti kultúrán és a jól definiált folyamatokon múlik. A digitalizáció célja mindig a hatékonyság növelése, emiatt alapvetően eszköz és nem cél. A Digiméter kutatássorozat a hazai kis-és középvállalkozások digitalizációját vizsgálta.
Digitalizációból állít követendő példát a hazai cégek elé a Digiméter
2022.11.24.
Mi a közös a közösségi médiára specializálódott Klausz Social Group ügynökségben, a Hunnia Kristály vendéglátóipari nagykereskedésben és a Lumenet prémium világítással foglalkozó webáruházban? Mind a három cég úgy döntött pár évvel ezelőtt, hogy a digitalizáció segítségével fejlődik tovább, amiben olyan sikeresnek bizonyultak, hogy 2022-ben elnyerték a Digiméter-díjat.
Digiméter 2022: a digitálisan legfejlettebb pénzügyi területhez kellene felzárkózni
2022.10.18.
A Digiméter 2020. és 2021. után idén is megmérte a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációját. A három év adatai alapján kijelenthető, hogy továbbra sincs érdemi elmozdulás a digitális versenyképességben, a pozitív és a negatív hatások kioltják egymást. A főindex értéke százas skálán mérve 41 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt. A hazai cégek a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit megtartották, de nem fejlődtek tovább.
A Covid hatása a kkv-kra: immunisak lettek a digitalizációra
2022.05.26.
A koronavírus okozta kényszerdigitalizáció két éve sem volt elegendő ahhoz, hogy a távmunka, valamint a digitális kommunikációs és vállalati eszközök használata széles körben elterjedjen a magyar kis- és középvállalkozások között – derült ki a Digiméter 2022. tavaszi felméréséből. Távmunka csupán a kkv-k negyedénél található, az ügyfélszerzés továbbra is főként személyes csatornákon zajlik, szakértői támogatás igénybevételére pedig kevéssé nyitottak a cégek. A pénzügyek területén már látható a digitális megoldások térhódítása, bár átlagban ez is csak közepes teljesítményt jelent a Digiméter Covid ’22 Indexe alapján.
Út a díjhoz
2021.11.23.
Bemutatjuk a 2021-ben először átadott Digiméter-díj nyertesét, a BonAir BG Kft-t és ügyvezető-tulajdonosát. Grabarits Ildikó megosztotta velünk pályája főbb állomásait és vállalkozása mérföldköveit.
Látszólag megakadt a hazai kkv-k digitalizációja
2021.10.13.
A Digiméter 2020 után idén is megmérte a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációját. A fő index 40-es értéke (100-as skálán) nem változott, látszólag nem történt érdemi elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az adatok mélyére nézve azonban több apró eltérésre lehetünk figyelmesek, amik hosszabb távú változások előszelét is jelenthetik. A hazai digitalizációt furcsa kettősség jellemzi: miközben az alkalmazottak és cégvezetők magánemberként a legmodernebb digitális eszközöket és szolgáltatásokat használják, addig munka közben sokszor nélkülözik ezeket. Kivételek persze akadnak, ezért is hívta életre a mérés mögötti konzorcium 2021-ben a Digiméter-díjat, hogy kiemeljék a követendő példákat.
Találomra költik a pénzüket a Facebookon a hazai kkv-k
2021.06.16.
A magyarországi kkv-k közel fele végez digitális marketing tevékenységet, ám döntő többségük előre átgondolt stratégia híján, lényegében találomra költ – derült ki az idén tavasszal felvett, harmadik, átfogó Digiméter kutatásból. Emellett a kampányok utólagos kiértékelése és általában a marketing célú adatok kezelése sem professzionális módszerekkel történik, ami nyilvánvalóan megnehezíti a tudatos tervezést. A kutatás azt is vizsgálta, hogy a vállalatok terveznek-e javítani a helyzeten.
Hazai digitalizáció: nagy lendület, kis hatásfok
2020.10.08.
A hazai kkv-szektor nagy része még épphogy csak belefogott a digitalizációba, bár minél nagyobb egy cég, annál előrébb tart – derül ki a Digiméter 2020-as kutatási jelentéséből, melyet az Internet Hungary online konferencián mutattak be. Az adminisztrációs folyamatok terén egész jól állunk, de az értékesítés és marketing a legtöbb hazai cégnél még javarészt múlt századi eszközökkel folyik.
A koronavírus nyertese a home office
2020.07.06.
Miközben a távmunka és a digitalizáció hatalmas lendületet kapott, a hazai kis- és középvállalatok gyengeségei is megmutatkoztak a koronavírus-járvány alatt. A vállalkozások többségének főleg munkaszervezési problémái akadtak, digitális felkészültségben pedig nagy a szakadék az egyes szektorok, illetve Budapest és a vidék között – állapította meg a Reacty Digital és a Smart Commerce Consulting közös kutatása, a Digiméter.
Digiméter - a digitalizáció mércéje kkv-k számára
2020.05.18.
A koronavírus-járvány katasztrofális gazdasági hatásai ellenére van egy terület, ahol óriási lendületet vett a fejlődés, ez a digitalizáció. A nagyvállalatoktól a mikrovállalkozásokig mindenki rohamtempóban próbál az új körülményekhez alkalmazkodni: százezrek kezdték el megtanulni az online videókonferenciától a felhő-alapú dokumentumszerkesztőkön át a webshopig a legkülönfélébb eszközök használatát. Ezt a folyamatot igyekszik hosszú távon monitorozni egy most induló kutatássorozat, a Digitális Versenyképességi Mutató – rövid nevén Digiméter -, amely kifejezetten a hazai kkv-szektor fejlődését szeretné segíteni.
Az oldalon lévő tartalmak a Creative Commons 2.5 licenc feltételeinek megfelelően szabadon terjeszthetők.
Adatvédelmi nyilatkozat